Interjúk
Beszélgetés Szabó Miklós egyetemi tanár, akadémikussal
Mi az aktualitása a klasszikus-antiklasszikus szembeállításnak?
Az 1990-es évek elején került előtérbe az a felfogás, miszerint az európai egység megteremtése nem csak politikai és gazdasági, hanem történeti probléma is. Az utóbbi jegyében nagy kiállítások és konferenciák sorozata foglalkozott a kérdéssel. Minthogy hagyományosan a modern európai kultúra egyik gyökerének a klasszikus ókort tekintjük, ezért az előbbi vállalkozások nagyobbrészt azt vizsgálták, hogy a görög-római kultúrán kívül, milyen más komponensekkel számolhatunk. Vagyis, megindult a közös történeti gyökerek, kulturális és művészeti hagyományok feltárása. Ez a gondolatmenet szükségszerűen magával hozta a klasszikus-antiklasszikus ellentét vizsgálatát is.
Miben ragadhatók meg európaiságunk klasszikus gyökerei?
Látszólag a kérdésre egyszerű a válasz: európaiságunk klasszikus gyökere a Periklész-korban keresendő, az athéni demokrácia fénykorában, amikor a Pheidias nevével fémjelzett görög művészet csúcsteljesítményei jöttek létre. Valójában azonban, erre a kérdésre a századok folyamán különböző válaszok születtek. Winckelmann a XVIII. században görög szobrok római másolatai alapján alkotta meg a klasszicista szépségideált. Bianchi Bandinelli az ókori művészet egyik legnagyobb XX. századi szakértője abból indult ki, hogy a görögök alkotásaiban a jelen problémáira kell választ találni. Ebből számára az következett, hogy a csúcs nem a klasszikus, hanem az archaikus korszak volt. Emellett legtágabb értelemben a görög-római kultúrát szokták az európaiság klasszikus gyökereként említeni. Vagyis a válasz nem egyértelmű.
Vannak-e európai identitásunknak antiklasszikus gyökerei?
Ez nyilvánvaló. Más kérdés, hogy amit mi elsősorban, de nem kizárólagosan antiklasszikusnak tekintünk, azt a görögök általában a barbár jelzővel illették. Ugyanakkor az utóbbi tartalma is változott, a hellénizmus például felfedezte a barbárok bölcsességét. A XX. századi Európa a modern művészet forradalmának köszönhetően fedezte fel a kelta, az ibér, a thrák, stb. népek alkotásait, ráébredve arra, hogy ezek nem az ügyetlenség és a barbarizmus, hanem a görögökétől különböző látásmód dokumentumai. Ezek azután fokozatosan az európai hagyomány teljes jogú részévé váltak.
Hány Európa létezett "Európa" előtt?
Az előbbiekből alighanem az következik, hogy virtuálisan létezett a mediterrán és a "barbár” Európa. Más kérdés, hogy az úgynevezett perifériális kultúrák földrajzi elhelyezkedésükből következően a görög világgal eltérő intenzitású kapcsolatokat ápoltak. Konkrétabban úgy fogalmazhatunk, hogy a kelták jóval többet tudtak a görögökről (s ez fordítva is igaz), mint pl. a germánok. A pénz használatának fokozatos elterjesztésével a görögök, természetesen kereskedelmi megfontolásból, a hagyományos kapcsolatrendszert új alapokra igyekeztek helyezni.
A beszélgetést készítette:
Dr. Borhy László
tanszékvezető egyetemi tanár
ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszék
