Interjúk
Beszélgetés Marosi Ernő akadémikus professzorral
Miért éppen a váradi Szent László-fejereklyetartóról – vagy ahogyan a turista jobban ismerheti: a győri Szent László-hermáról szól az előadás?
Mert úgy vélem, eléggé közismert emléke a magyar középkori művészetnek, azonban mindig ilyen vagy olyan szempontból szerepel a könyvekben és a tanulmányokban. Rá kellett döbbennem, hogy monográfiája máig nincsen. Nincsen annak ellenére, hogy a magyar művészettörténet-írás legnagyobb tudósai foglalkoztak vele — itt a teljesség igénye nélkül — Ipolyi Arnoldtól a régész László Gyuláig, Czobor Bélától Balogh Jolánig, Genthon Istvántól a közelmúlt nagy kutatójáig, Kovács Éváig. Nekem is módom volt két kiállítás kapcsán, 1987-ben, majd 2006-ban foglalkozni vele, s mindkétszer közelről is vizsgálni. Nem vonhatom ki magam a hatása alól, ahogyan ezt tapasztaltam tudós kollégáimon és kiállításrendező szakmunkásokon egyaránt. E hatás történeti tényezőinek igyekszem utánajárni.
Beszélgetés Nyomárkay István professor emeritus akadémikussal
Mikor és milyen ösztönzésre kezdtél nyelvtudománnyal, filológiával foglalkozni?
A nyelvek már kisiskolás koromtól érdekeltek. Szívesen tanultam németül, franciául és később az orosz sem okozott semmi nehézséget. Abban a tekintetben is szerencsém volt, hogy latinul is tanultam. Már általános iskolás voltam, hatodikos vagy hetedikes, amikor lehetőség nyílt rendkívüli latinra, így amikor gimnáziumba kerültem, humán tagozaton folytattam tanulmányaimat. Persze ekkor nem volt, nem is lehetett még szó a nyelvek tanulmányozásáról, de arról igen, hogy éppen a latin alapján áttekintést kaphassunk a nyelvek szerkezetéről, kialakuljanak grammatikai fogalmaink, s a későbbiek során tudjuk hová tenni a tanult jelenségeket. Kitűnő tanáraim voltak, először a Lónyay utcai református gimnáziumban, majd utána az Eötvös József Gimnáziumban is. Az ELTE Bölcsészettudományi (akkor még Nyelv- és Irodalomtudományi) Karán kezdtem tanulmányaimat.
