Beszélgetés Marosi Ernő akadémikus professzorral
Miért éppen a váradi Szent László-fejereklyetartóról – vagy ahogyan a turista jobban ismerheti: a győri Szent László-hermáról szól az előadás?
Mert úgy vélem, eléggé közismert emléke a magyar középkori művészetnek, azonban mindig ilyen vagy olyan szempontból szerepel a könyvekben és a tanulmányokban. Rá kellett döbbennem, hogy monográfiája máig nincsen. Nincsen annak ellenére, hogy a magyar művészettörténet-írás legnagyobb tudósai foglalkoztak vele — itt a teljesség igénye nélkül — Ipolyi Arnoldtól a régész László Gyuláig, Czobor Bélától Balogh Jolánig, Genthon Istvántól a közelmúlt nagy kutatójáig, Kovács Éváig. Nekem is módom volt két kiállítás kapcsán, 1987-ben, majd 2006-ban foglalkozni vele, s mindkétszer közelről is vizsgálni. Nem vonhatom ki magam a hatása alól, ahogyan ezt tapasztaltam tudós kollégáimon és kiállításrendező szakmunkásokon egyaránt. E hatás történeti tényezőinek igyekszem utánajárni.
Beszélgetés Kulcsár Szabó Ernő akadémikussal, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatójával
Miért tartja fontosnak, hogy az irodalomtudomány új utakat nyisson a kultúratudomány felé?
Itt két, egymással történetileg nagyjából egykorú, 18. századi eredetű értelmezésmódról van szó. De míg a kultúratudományi késleltetve bontakozott ki, a másiknak óriási felhajtóerőt jelentett a 19. század. Mert a “modern filológiai” szakágazatok spektrumának kialakítását nagyban támogatták a 19. század – akkor mindenben regresszívnek még nem mondható – nacionalizmusai. A kulturalitás ezredfordulós értelmezése, amely az emberi előállítású világ primer mediális közvetítettségének tapasztalatát tekinti a kultúra elsődleges ismérvének, időközben rendkívüli mértékben kiterjesztette azoknak a kulturális technikáknak a világalkotó potenciálját, amelyeket a hagyományos kultúraértelmezés döntően még a szellemi-művészeti képzés és művelés körére korlátozott. Az emberi test mediális kiterjesztésének technikáit vizsgálva McLuhan például – az írott szótól és a számtól az írógépen át a térképekig és a fegyverekig – már jó fél évszázada szuverénnek és függetlennek ítélte a kultúraalkotás materiális tényezőit (Understanding Media, 1964). A mediális kutatási hangsúlyok az irodalomértelmezésben jelentős mértékben irányíthatják rá a figyelmet az irodalmi mű materiális megalkotottságára, a szövegek fono- és optomediális sajátosságaira. Egyáltalán, arra a jelenségre, hogy az irodalom médiuma maga sem homogén.
Beszélgetés Szabó Miklós egyetemi tanár, akadémikussal
Mi az aktualitása a klasszikus-antiklasszikus szembeállításnak?
Az 1990-es évek elején került előtérbe az a felfogás, miszerint az európai egység megteremtése nem csak politikai és gazdasági, hanem történeti probléma is. Az utóbbi jegyében nagy kiállítások és konferenciák sorozata foglalkozott a kérdéssel. Minthogy hagyományosan a modern európai kultúra egyik gyökerének a klasszikus ókort tekintjük, ezért az előbbi vállalkozások nagyobbrészt azt vizsgálták, hogy a görög-római kultúrán kívül, milyen más komponensekkel számolhatunk. Vagyis, megindult a közös történeti gyökerek, kulturális és művészeti hagyományok feltárása. Ez a gondolatmenet szükségszerűen magával hozta a klasszikus-antiklasszikus ellentét vizsgálatát is.
